A Vatikán közreműködött az új vallás létrehozásában?

2017.12.19

Drábik János: Hogyan jött létre az Iszlám?

Az elektronikus változatban publikált Spektrum Magazine 2002. augusztusi számában közzé tette a The Creation Of Prophet Muhammad (Mohamed próféta megteremtése) című tanulmányt, amelyet Alberto Rivera korábbi jezsuita pap írt. Alberto Rivera a Vatikánban tudomására jutott információkat 1988-ban publikálta. Ekkor adta először közre mindazt, amit beavatott jezsuita papként a tudomására hoztak a katolikus egyház központjában. Rivera később kilépett a jezsuita rendből és protestáns lett.

Ezt követően számos sikertelen kísérlet történt az élete kioltására. Hirtelen halálát végül is ételmérgezés okozta.

A jezsuita bíboros Augustine Bea a Vatikánban őszintén elmondotta a beavatottaknak, hogy a római-katolikusok mennyire szerették volna Jeruzsálemre is kiterjeszteni befolyásukat a III. század végén. A Szentföld központja felbecsülhetetlen értéket jelentett a számukra. Ezért született meg az az elképzelés, hogy létre kell hozni egy olyan erőt, amely képes ezt a feladatot teljesíteni. Így esett a választás Izmael gyermekeire, az arabokra.

Bea bíboros többek között ezt mondotta Rivera-nak: "Mivel vallástörténetileg és stratégiai-földrajzi fekvése miatt is a Szent Város felbecsülhetetlen kincsnek számított, felmerült az elgondolás, hogy Jeruzsálemből egy római-katolikus várost kéne csinálni. E feladat elvégzésére adva volt egy nagy és kiaknázatlan emberi erőforrás: Izmael gyermekei..."

Ennek a tervnek lettek részesei a Közel-Kelet sivatagos vidékein nomád életmódot folytató arab beduinok. Jézus Krisztus korai követői mindenfelé hirdették az evangéliumot kis gyülekezeteket alapítva, de egyre inkább ellenállásba ütköztek. Mind a zsidók, mind a római kormány üldözte a korai keresztényeket, mert meg akarták állítani az evangélium terjedését.

Ebben az időben a Római Birodalom már számos okból hanyatlásnak indult. A korrupció, az apátia, az általános eladósodás, az ugaron hagyott termőföldek, a szabad parasztok városba menekülése belülről pusztította az egykor hatalmas Birodalmat. Rivera írása nyomán Idézzük ismét Bea kardinálist:

"A Krisztust-követők üldöztetései azonban hiábavalóak voltak, mert sokan továbbra is az életüket adták Krisztus evangéliumáért. A Sátán egyetlen módon tudott e nagy előrenyomulás ellen tenni, mégpedig úgy, hogy létrehozott egy ál-Krisztust-követő vallást, amellyel lerombolhatta Isten munkáját. A megoldás Rómában volt. A rómaiak vallása az ősi Babilonból származott, amely csupán egy kis kozmetikázásra szorult. Nem egy éjszaka született meg az új vallás, de a 'korai egyházatyák' írásaival mindenképp kezdetét vette a működése. Ezekből kitűnt, hogy új vallás van születőben.

A római Jupiter szobrot átnevezték Szent Péterre, a Vénusz szobrot Szűz Máriára. Székhelyüket az úgynevezett 'Vaticanus' Hét-dombra helyezték, amely az alázuhanó kígyó helye volt és ahol Janus sátáni temploma állt. Így született meg a nagy ál-vallás, a római-katolikus vallás."

Bea bíboros szerint ennek a nagy ál-vallásnak valójában az volt a célja, hogy megállítsa az evangélium hirdetését, lemészárolja a Krisztus-követőket, vallásokat alapítson, háborúkat szítson. A három monoteista vallás mindegyikének van egy szent helye, ahonnan az irányítást várják. A római-katolikusok számára ez a Vatikán. A zsidók szent helye a Siratófal Jeruzsálemben, a muszlimok pedig Mekkát tekintik a szent városuknak. E vallások követői azért zarándokolnak ezekre a szent helyekre, mert azt hiszik, hogy áldásokban lesz részük életük hátralevő részében.

Kezdetben a zsidók a Kába-kőre is tisztelettel néztek, mint Jehova - az Úr - külső imahelyére, egészen addig, amíg nem szennyezték bálványokkal. Egy törzsi viszálykodás után a Kába kincsét és a zarándokok ajándékait eltávolították, majd egy kútba helyezték és befedték, s így nyoma veszett. Évek múltán egy Adb Al-Muttabli nevű arabnak látomásai voltak arról, hogy hol található ez a kút és a benne lévő kincs. Ezért őt kikiáltották Mekka hősévé, és a sors által elrendelve őt nevezték meg Mohamed nagyapjaként.

Egy másik fontos fejlemény, hogy Hippói Szent Ágostont (354-430) nem sokkal korábban - 396-ban - Észak-Afrika püspökének nevezték ki. Szent Ágostonnak sikerült megnyernie az arabokat és egész törzseket áttérítenie a katolikus hitre. A katolikus kereszténnyé vált arabok körében merült fel az a gondolat, hogy keresni kellene egy arab prófétát. Amikor Mohamed apja meghalt, a gyermek Mohamedet a kor szokásainak megfelelően a pusztába küldték, hogy ott nevelkedjen. Ily módon a Mekkához hasonló városokban született előkelő arab családok gyermekei életük egy részét a beduin törzseknél töltötték, ahol egyrészt elkerülték a városi járványokat, másrészt felkészítették őket az életre.

Miután anyja és nagyapja is meghalt, Mohamed a nagybátyjához került. Ekkor tudta meg egy római-katolikus szerzetes, hogy Mohamed nem más, mint Adb al-Muttablinak, Mekka hősének az unokája. A szerzetes meggyőzte Mohamed nagybátyját, hogy vigye vissza testvére fiát a hazájába és védje meg a zsidóktól, 'mert Isten tudja, ha meglátják és megtudják róla azt, amit én tudok, akkor terveket szőnek ellene. Nagy dolgok vannak készülőben unokaöcséd számára!'

Idézzük megint Rivera nyomán Bea jezsuita bíborost:

"A római-katolikus szerzetes előrevetítette a majdani zsidóüldözést, amit Mohamed követői hajtottak végre azóta. A Vatikán kétségbeesetten ragaszkodott Jeruzsálemhez vallási jelentősége miatt, de a zsidók elzárták előle a várost. A másik problémát az észak-afrikai, hithű Krisztus-követők jelentették, akik hirdették az evangéliumot. A római katolicizmus megerősödött, de nem tűrt meg semmilyen ellenkezést. A Vatikánnak ki kellett találnia egy hathatós fegyvert, amely megsemmisíthetné a zsidókat, valamint az igazi Krisztus-követőket. Mindkettő elutasította a római katolicizmust. E tervük végrehajtására a nagy lélekszámú észak-afrikai arab népeket találták a legmegfelelőbbnek.

Néhány arab római katolikussá vált és ők lettek a római vezetők informátorai. Másokat a földalatti titkos hálózatban használták fel arra, hogy a római vezetésnek ezt a tervét megvalósítsák. A cél az volt, hogy leigázzák azt a hatalmas arab népességet, amely megtagadta a római katolicizmust."

Amikor Szent Ágoston színre lépett, írásai tanúsága szerint ő már tudta mi történik. Az általa létrehozott apátságok támaszpontként szolgáltak arra, hogy felkutassanak és megsemmisítsenek minden olyan bibliai kéziratot, amelyek az igazi Krisztust követők tulajdonában voltak. Adjuk át a szót ismét Bea bíborosnak úgy, ahogyan Rivera közreadta:

"A Vatikán egy messiást akart teremteni az arabok számára, olyan valakit, akit ők nagy vezetőjüknek választhatnának. Egy karizmatikus embert, akit kiképeznének arra, hogy az összes nem-katolikus arabot maga mögé sorakoztassa, hatalmas hadsereget alkotva, akik végül megszereznék Jeruzsálemet a pápának."

A vatikáni eligazításon Bea kardinális a következő történetet mondta el jezsuita papokból álló hallgatóságának:

"Egy hűséges, pápa-követő gazdag arab hölgynek hatalmas szerepe volt ebben a drámában. A neve Khadijah, aki özvegyasszony volt. Korábban az egyháznak adta vagyonát és zárdába vonult, de kapott egy feladatot. Találnia kellett egy briliáns fiatal férfit, akit a Vatikán felhasználhatna arra, hogy egy új vallást alapítson, és ő legyen Izmael gyermekei számára a messiás. Khadijahnak volt egy unokatestvére, akit Waraquah-nak (Waraka-nak) hívtak, és aki szintén hűséges katolikus volt. A Vatikán kritikus szerepet bízott rá azzal, hogy Mohamed tanácsadójává nevezte ki őt. Waraquah rendkívül nagy befolyással rendelkezett Mohamed felett. A Vatikán részéről tanárokat küldtek az ifjú Mohamedhez, akik elkezdték az intenzív felkészítését a Nagy Küldetésre.

A Vatikán katolikus arabjai Észak-Afrika szerte elhíresztelték az örömhírt a nagy eljövendőről, aki mint Isten kiválasztottja fog felemelkedni közülük. Mohameddel pedig kiképzése idején elhitették, hogy a zsidók az ő ellenségei és hogy az egyedüli igaz Krisztus-követők a római katolikusok. Azt is elhitették vele, hogy bárki más, aki magát Krisztus-követőnek mondja, valójában csak gonosz csaló, akit meg kell semmisíteni (...) Mohamed elkezdett kinyilatkoztatásokat kapni és feleségének katolikus unokatestvére, Waraquah, megmagyarázta neki azok jelentését. Így született meg a Korán."

A történelmi hagyomány szerint, hogy Mohamed küldetésének ötödik évében üldözni kezdték a követőit, mivel azok megtagadták a Kába-kőnél őrzött bálványok imádatát. Mohamed az üldözöttek közül néhánynak segített elmenekülni Abesszíniába, ahol Négus római-katolikus király befogadta őket. Mohamednek a Szűz Máriával kapcsolatos látomásai nagyban megegyeztek a római-katolikus doktrínákkal. A menekülő muszlimok Mohamed kinyilatkoztatásai miatt kaptak támogatást és menedéket a katolikus királyoktól. Mohamed később meghódította Mekkát és a Kába-követ ekkor megtisztították a bálványoktól.

Mohamed később arról is beszámolt, hogy egy látomásban Allah azt közölte vele, hogy 'Te vagy Allah hírvivője'. Mohamed prófétai karrierje így indult el és egészen 632-ben bekövetkezett haláláig számos kinyilatkoztatást kapott. Halálakor az iszlám már rohamosan terjedt. A nomád-arab törzsek Allah és az ő prófétája nevében fegyveres csoportokba tömörültek.

Bea kardinális elmondotta, hogy Mohamed néhány írása belekerült a Koránba, néhányukat azonban sohasem publikálták. Ma ezek az iratok a magasrangú hithű iszlám szent embereknek, az Ajatollahoknak a birtokában vannak. A Vatikánban szigorúan őrzik ezeket az írásokat, mivel a bennük lévő információk bizonyítják, hogy a Vatikánnak is köze volt az iszlám vallás létrehozásához. Mindkét oldal túlságosan sokat tud a másikról, ami botrányt okozna, ha kiderülne, mert mindkét vallás a hitelét vesztené, és ez pusztulásukat idézhetné elő. A Koránban Jézus Krisztus csak prófétaként szerepel. Ha a pápa az Ő földi képviselője, akkor neki is az Isten prófétájának kell lennie. Emiatt a pápát is szent embernek tartották, félték és tisztelték.

A pápa számos bullát adott ki, amelyben engedélyezte az arab hadvezéreknek, hogy csapataikkal megtámadják és elfoglalják az észak-afrikai országokat. A Vatikán finanszírozta az erős iszlám hadsereg felállítását és cserébe három stratégiai céljának a teljesítését kérte:

Elsőként semmisítsék meg a zsidókat és azokat a Krisztus-követőket, akiket ő pogányoknak tekintett. Másodikként azt kérte, hogy védjék meg az Ágostoni-szerzeteseket és a római-katolikusokat. Harmadik kívánsága pedig az volt, hogy foglalják el Jeruzsálemet és helyezzék Őszentsége, a Pápa ellenőrzése alá.

Az ezt követő időkben az iszlám gyorsan terjeszkedett és egyre nagyobb területekre terjesztette ki uralmát. Az arabok sok zsidót és Krisztus-követőt öltek meg. Végül Jeruzsálem is a kezükre került. Jeruzsálemet 614-ben a perzsák és zsidó szövetségeseik megostromolták. Ennek során kilencvenezer keresztény halt meg. Hérakliosz bizánci császár azonban 628-ban visszafoglalta. A kimerült Bizánci Birodalom nem tudott ellenállni a 633-ban Mohamed halála után meginduló arab offenzívának. A város erős védműveivel a muszlim támadók nem boldogultak, de blokád alá vették és így a jeruzsálemi pátriárka kénytelen volt tárgyalásokba bocsátkozni. 638-ban végülis I. Omár kalifa bevonult a városba csapatai élén. A keresztény lakosság szabad elvonulást kapott, de csak kevesen távoztak. Az ez után következő időben egészen a keresztes háborúkig Jeruzsálem iszlám uralom alatt maradt. Amikor az egységes Iszlám Kalifátus 756-ban felbomlott, azt követően a várost különféle muszlim dinasztiák - szunniták és síiták váltakozva - birtokolták. Jeruzsálem fokozatosan muszlim jelleget öltött. A keresztényeknek és a zsidóknak is megkülönböztető jelzést kellett viselniük. 979-ben a síita fátimidák hódították meg Jeruzsálemet. A véres hadjáratban nemcsak a muszlim harcosok, hanem a keresztény és zsidó lakosság is nagy veszteséget szenvedett. Sok templomot és zsinagógát felgyújtottak, közöttük a Szent Sír templomegyüttest is.

1009-ben a Fátimida Kalifa utasítására teljesen lerombolták a Szent Sír templomot és nem is engedték újra felépíteni. A keresztényeket öt éven át üldözték, kényszerítették őket, hogy megkülönböztető-jegyekkel, például két sárga csíkkal jelezzék keresztény voltukat. 1078-ban a szunnita szeldzsukok vették át az uralmat, vérfürdőt rendeztek nemcsak a síiták, hanem a keresztények és a zsidók között is. A síiták 1098-ban visszatértek és Szíriáig visszaszorították a szeldzsukokat.

A jeruzsálemi pusztítások és mészárlások, valamint a bizánci császár segélykérése hatására indult meg az első keresztes hadjárat. A keresztesek 1099-ben vették ostrom alá Jeruzsálemet, ahol a környező meghódított területeket is egyesítve királyságot alapítottak Jeruzsálem fővárossal. Az első uralkodó Boullion Gottfried lett. A jeruzsálemi királyi címet azonban I. Balduin viselte, aki királyi palotát építetett a Templom-hegyen. Később ebből alakították ki az Al-Aksza mecsetet. Első Balduin az épület egy részét átengedte a keresztes lovagok akkori vezetőjének, Hugues de Payns-nek. Innen kapta a szerveződő lovagrend a templomosok elnevezést.

Alberto Rivera idézett írásában azt hangsúlyozta, hogy az iszlám háborúk során nem támadták a római katolikusokat sem kegyhelyeiket. Amikor azonban a pápa Jeruzsálemet kérte az araboktól, nagy csalódás érte, mert azok elutasították kérésének teljesítését. A jelentős erővé vált arab seregek vezérei nemet mondtak a Vatikánnak. A Vatikán felismerte, hogy nem sikerült az a terve, hogy megszerezze a Szentföld és Jeruzsálem feletti kontrollt. Sikereiken felbuzdulva a muszlim hadvezérek úgy döntöttek, hogy tovább nyomulnak Európa felé. Nagyköveteket küldtek a pápához azt követelve tőle, hogy adjon engedélyt az európai országok meghódítására is. A pápa azonban ragaszkodott hatalmához és nem állt szándékában tovább növelni azoknak a befolyását, akiket ő pogányoknak tekintett.

A Vatikán ekkor kezdeményezte keresztes hadsereg létrehozását Izmael iszlamista követői ellen, akik megindultak, hogy elvegyék tőle a katolikus Európát. A keresztes hadjáratok több évszázadon át folytak. 1187-ben Szaladin egyiptomi szultán elfoglalta a Szentföldet és az ismét iszlám uralom alá került. Az egyiptomi uralkodó nem viselkedett barbárként és a keresztény szentélyeket is tiszteletben tartotta. A harmadik keresztes hadjáratban Oroszlánszívű Richárd tervezte Jeruzsálem visszavételét, de nem volt esélye a győzelemre ezért nem is indította meg a támadást. II. Frigyes német-római császár tárgyalással szerezte vissza a Szent Várost és ő volt a jeruzsálemi király 1029-től 1244-ig. Ekkor azonban a mamelukok egészen a XVI. századig birtokolták Jeruzsálemet. Ebben az időben csak a muszlimok voltak teljesértékű polgárok. A másodrendűként kezelt keresztényeknek és zsidóknak külön adót kellett fizetniük és jogilag is hátrányos helyzetűek lettek.

1453-ban az előrenyomuló oszmán törökök meghódították a Bizánci Birodalom központját, Konstantinápolyt, amely Isztambul-ra átnevezve az Oszmán Birodalom fővárosa lett. Ezt követően a Szentföld is egészen az első világháború végéig az Oszmán (Ottomán) Birodalom tartománya volt.

Rivera annak kapcsán, hogy Spanyolország és Portugália is iszlám fennhatóság alá került, részletesen ismerteti egy portugáliai kis falunak a történetét. Egy hegyvidéki kis települést - Mohamed lányának (mások szerint anyjának) a tiszteletére - Fatimának neveztek el, és ez a falu később világhírűvé vált. Amikor az előrenyomuló muszlim seregek bevették Szardíniát és Korzikát, majd Itáliát készültek lerohanni, az iszlám vezérek felismerték, hogy eljött az idő a béketárgyalásokra. Assisi Ferenc közvetítésével megállapodást kötöttek a Vatikánnal. Ennek eredményeként a muszlimok elfoglalhatták Anatóliát a keresztény világon belül, a katolikusok pedig Libanont az arab világon belül. Abban is megállapodtak, hogy a muszlimok mecseteket építhetnek a katolikus országokban egészen addig, amíg cserébe a katolikusok is terjeszkedhetnek az arab országokban.

Augustine Bea bíboros a vatikáni eligazítás során azt is elmondta hallgatóságának: a muszlimok és a római-katolikusok megállapodtak abban, hogy együttesen állítják meg közös ellenségüknek, a Biblia-hívő, Krisztust követő keresztényeknek a missziós tevékenységét. Így Izmael gyermekei, vagyis az iszlám hitre áttért muzulmánok, nem ismerhették meg az Írásokat és az igazságot.

A muszlimokat az Ajatollahok tartották az ellenőrzésük alatt, az iszlám papok, apácák és szerzetesek segítségével. A Vatikán pedig elkezdte gyűlöletkampány szítását a muzulmán arabok és a zsidók között, akik korábban békésen éltek egymás mellett. A kampány nyomán az iszlám közösségek úgy tekintettek a Biblia-hívő misszionáriusokra, mint azokra a gonoszokra, akik megmérgezik Allah gyermekeit. 1917-ben Szűz Mária megjelent a portugáliai Fatimában. "Isten anyjának" a megjelenése nem várt erejű hatást váltott ki és óriási tömegeket vonzott. A fatimai látomás fontos szerepet kapott abban a stratégiában, hogy bevonják az iszlámot az anyaszentegyházba. A jezsuiták kitalálták a fatimai böjtnapokat, és ezt a kultuszt sikerült elterjeszteni Észak-Afrikában. Ez lehetővé tette a fokozott behatolást a muszlim világba. Az arabok azt gondolták, hogy a fatimai böjtnapok megtartásával Mohamed leányának (egyes kutatók, így Revilo P. Oliver szerint az anyjának) adnak tiszteletet. A jezsuiták pontosan ezt akarták.

A Szűzanya fatimai üzeneteit senki sem kerülheti meg

A fatimai látomás eredményeként jött létre a követők egy csoportjából a Kék Hadsereg, amelyhez több millió hithű római-katolikus csatlakozott, s akik készek voltak meghalni az Áldott Szűzért. A jezsuiták azt hirdetik, hogy Szűz Mária négyszer vagy ötször megjelent már Kínában, Oroszországban és az Egyesült Államokban is. Mária Kék Hadseregének a tagjai azt hirdetik, hogy a Szűzanya fatimai üzeneteit senki sem kerülheti meg és senki sem mondhatja, hogy nem hallott róla. II. János Pál Pápa 'az évszázad üzenetének' nevezte és fontosnak tartotta, hogy háromszor is elzarándokoljon Fatimába.

A fatimai Szent Szűz többszöri megjelenése 1917. május 13-át követően fordulóponttá vált a világ akkor 350 milliónyi muszlim emberének a történelmében. A hagyomány szerint Mohamed próféta - leánya halála után - azt a kijelentést tett, hogy "az összes nő közül ő a legszentebb a Paradicsomban, közvetlenül Mária után". Mohamed hitte, hogy Szűz Mária döntött úgy: 'Fatimai Nagyasszonyként' jelenik meg és azt az örömhírt hozza a muszlimoknak - akik elfogadják, hogy Jézus Krisztus szűztől született -, hogy Ő is megjelenhet isteni mivoltában.

Tény az, hogy a Szűz Fatimai Nagyasszony szobrait óriási lelkesedéssel fogadták az iszlám világ szinte minden részén Afrikában, Indiában és másutt is. Ekkor még a muszlimok hajlandóak voltak katolizálni és belépni a római-katolikus egyházba.

A katolikus egyház tanításai és az iszlám-vallás között sok a hasonlóság, amelyet nem lehet egyértelműen a véletlen művének tekinteni:

- Mária 34-szer szerepel a Koránban, jóval többször, mint az Újszövetségben.

- Mária az egyetlen nő, aki név szerint szerepel a Koránban.

- Mária büntetlen volt a Korán szerint, ahogy azt a katolikus egyház is tanítja.

- Mária szentélyeit a muszlimok is látogatják és segítségül hívják a reménykedő anyák - állítja a katolikus lexikon.

A Korán szövegében három Súra (fejezet) visel olyan címeket, amelyek Jézussal kapcsolatosak és tizenöt Súra tesz róla említést:

- Jézus, Mária fia kifejezés a leggyakoribb.

- A Korán tizenegy alkalommal nevezi Jézust Messiásnak, azaz Krisztusnak.

- Jézus, mint Isten igéje, vagy 'Allah szava' elnevezést is olvashatunk a Koránban.

Az interneten még ma is bárki megnézheti, hogy II. János Pál Pápa megcsókolja a Koránt. Ferenc pápa muzulmán országokba tett látogatásai is kifejezik az iszlám iránti tiszteletet. A Vatikán természetesen elsősorban a kereszténységet irányítja, de nagy befolyással van az iszlámra is. A katolikus anyaszentegyháznak, amely a többi keresztény egyházat is képviseli, meg kell találnia az iszlám követőivel is az együttműködést egy szinkretikus világvallás és az ökumenizmus keretében.

Miért nem fogadhatóak el Rivera állításai az iszlám eredetéről?

Alberto Rivera Bea kardinálistól szerzett információira támaszkodva írt az iszlám eredetéről. Augustine Bea bíboros (1881-1968) jezsuita tudós volt, aki egész életét a Biblia kutatásának és az ökumenizmus megvalósításának szentelte. XXIII. János pápa ezt mondta róla: "Micsoda nagy kegyelem az Úrtól, hogy lehetővé tette nekem Bea bíboros felfedezését."

Augustine Bea egyike volt azoknak a nagytudású és befolyásos jezsuitáknak, akik a rend 1814-től kezdődő újabb 200 éves történetében a legnagyobb hatást gyakorolták. Bea Biblia-kutató tudósként a Rómában működő Pápai-bibliai Intézet rektora volt 1930-tól 1949-ig. Bea kardinális az 1962-től 1965-ig tartó második vatikáni zsinat meghatározó személyiségeként annak tizenhat döntéséből tizenkettőt tartalmilag ő készített elő és fogadtatott el a zsinat résztvevőivel. Ő volt a Keresztény Egységet Előkészítő Pápai Tanács titkárságának az elnöke annak 1960-as megalakulásától egészen a haláláig. Tudományos munkássága is lenyűgöző. 1918-tól kezdődően 50 év alatt 430 tanulmányt írt, amelyek felölelték a bibliai archeológiát, az Ótestamentum szövegértelmezését, a Máriológiát, a keresztény egységet és a szektarianizmus elleni küzdelmet. Idős korában, 1960 és 1968 között 260 publikációt tett közzé, amelyből nyolc nagy terjedelmű könyv volt.

A németországi Baden-ban lévő kis faluból, Riedböhringen-ből származó Augustine Bea számára a helyi plébános szerzett szegénységi bizonyítványt. Ez tette lehetővé, hogy költségmentesen tanulhasson a Freiburgi Egyetem Teológia Karán. 1902-ben belépett a jezsuita rendbe. Pappá szentelését követően felettesei úgy döntöttek, hogy Biblia-kutatóként tanuljon keleti nyelveket és történelmet a Berlini Egyetemen. 1909-től 1914-ig ő volt a jezsuita rendház főnöke Achen-ben, de 1924-ben már őt nevezték ki az akkor alapított Bellarmino rektorának, amely azoknak a jezsuita papoknak volt az otthona, akik doktori disszertációikon dolgoztak Rómában. Ezzel párhuzamosan tanított a Gregorian Egyetemen és a Bibliai Intézetben. 1929-ben hat hónapig a Japánban működő jezsuita misszió irányítását is elvégezte, rendbe téve az ottani válságba jutott Szófia Egyetemet.

1931-ben ő fogalmazta meg XI. Piusz pápának azt a határozatát, amely megreformálta a papság magasabb fokú képzését. Azt is elérte, hogy az 1935-ben Göttingenben megtartott, az Ótestamentum szövegmagyarázatával foglalkozó tanácskozáson protestáns, zsidó és szekuláris tudósok is részt vehessenek. Biblikusként számos látogatást tett Jeruzsálemben 1936 és 1937 között.

XII. Piusz pápasága idején (1939-től 1958-ig) ő fogalmazta meg azt a pápai enciklikát, amely lehetővé tette a katolikus tudósok számára, hogy a Szentírás tanulmányozása során a tudományos kritika technikáit is használhassák párhuzamosan az ókori bibliai nyelvek megtanulásával. A Szent-Szék tanácsadójaként elérte, hogy a katolikus tudósok részt vehettek nem katolikus tudósok által tartott teológiai konferenciákon. Tanácsadója volt annak a bizottságnak is, amely 1950-ben megfogalmazta az áldott Szűz Mária mennybe meneteléről szóló deklarációt 1950-ben. 1945-től ő volt a pápának, valamint közvetlen munkatársainak a gyóntatója.

Augustine Bea a második világháború után szoros figyelemmel kísérte az ökumenizmus fejlődését Németországban, Svájcban és Franciaországban. Megtartotta befolyását XXIII. János pápa idején is, aki 1959 novemberében bíborossá szentelte fel. Bea volt az, aki elsőként ajánlotta, hogy nem katolikusok is részt vehessenek a második vatikáni zsinaton. Ő volt az ökumenizmusról szóló zsinati határozat szövegének a megfogalmazója. Ugyancsak ő volt, aki elkészítette a zsidókról szóló deklarációt. Ebből született meg később a 'Nostra aetate' elnevezésű pápai állásfoglalás, amely a katolicizmus és a nem keresztény vallások viszonyáról szólt. VI. Pál pápa személyesen kereste fel a korházban halála előtt. Hozzájárult annak a kívánságának a teljesítéséhez is, hogy ne a Vatikánba, hanem szülei mellé Riedböhringen-be temessék el.

Azért részleteztük Augustine Bea életművét, mert 2014. május 19-én Hans Georg Lundhal közzétett egy kritikai elemzést Alberto Rivera-nak azokról az állításairól, amelyek forrásaként az ókor és a Biblia szaktekintélyének számító Bea bíborost jelölte meg. A kritikai elemzés azzal kezdődik, hogy mind az iszlám, mind a mormon vallás, a görög mitológián alapul.

Bea kardinális a kritika írója szerint nem volt jó katolikus. Erős kétségét fejezte ki azt illetően, hogy ki tehető felelőssé azért, ha az iszlám eredetéről ehhez hasonló megtévesztő információkat tesznek közzé. Lehet Bea is és lehet Rivera is felelős. Bea megtéveszthette Rivera-t és Rivera pedig hazudhatott Bea-ról, amennyiben nem a bíborostól hallotta a Vatikánban mindazt, amit közreadott.

Ami a konkrét kifogásokat illeti, a bíráló irat készítői megemlítik, hogy a Vaticanus nevű magaslat nem tartozott a Rómában található Hét Hegyhez, mivel az ősi város falain kívülre esett. A Vaticanum, vagy Campus Vaticanus eredetileg az a sík terület volt, amely összekötötte a Vatican Dombot a Tiberisszel, amely a Pó után Itália leghosszabb folyója. A köztársasági Róma idején ez egy elhanyagolt nyomorúságos terület volt, amelyet csak a legszegényebbek látogattak. Caligula és Néró császár ezen a területen harciszekérverseny-gyakorlatokat tartott, Néró pedig cirkuszt is építtetett, amelyet Circus Vaticanusnak, vagy egyszerűen Vaticanumnak neveztek. A Vatican Domb a modern időkben az egész területre vonatkozik, amit ma már egyszerűen Vatikánnak hívnak. A kereszténység számára ezt az elnevezést fontossá tette az, hogy Péter apostol, Szent Péter, itt halt mártírhalált.

A szerzők felteszik a kérdést, hogy miért kell megbíznunk egy titkos tájékoztatásban? Miért kell elhinni, amit Bea kardinális mond olyan eseményekről, amelyek 1500 évvel ezelőtt történtek? Honnan tudhatta Bea a tényeket? A tradicionális katolikusok körében Bea bíboros túlzó ökumenistának számít. Mások viszont olyan szabadkőművesnek tartják, aki beépült az egyházi hierarchiába. Ha Rivera becsületesen adta vissza, amit megtudott, akkor bizonyos fokig jó szándékú, hiszékeny embernek tekinthetjük, ha mindent elhitt a jezsuita bíborosnak.

A korai egyházatyák a babilóniai vallást megszépítve keresztényjellegűnek állították be. A hivatkozott írás nem vitatja, hogy a Sátán egy meghamisított keresztény vallást akart, de ha az iszlám történetét nézzük, akkor ez a kísérlete túlságosan is sikeresnek bizonyult. Sátán számos szektával próbálkozott, amelyek megjelentek, majd eltűntek, hogy aztán ismét egy újabb lépjen a helyükbe. Ilyenek voltak az ebioniták, a gnosztikusok, a manicheusok a montanisták, a novátiánok, a donatisták, az agnosztikusok és Priscillan püspök követői.

A Bea bíboros és Alberto Rivera állításait bíráló írás ezután megemlíti, hogy a Hippói Szent Ágoston aligha téríthetett meg arabokat a keresztény hitre Észak-Afrikában a mai Maghreb országok területén, hiszen ebben az időben még nem voltak arabok ezen a területen. Az iszlám fegyveresek, Mohamed próféta utóda, Omár vezetésével csak jóval később jelentek meg Észak-Afrikában. A bíráló felteszi azt a kérdést, hogyan lehetséges, hogy római katolikus arabok egyszer csak abban reménykedtek, hogy jön egy arab próféta is, aki még inkább a sajátjuk lesz.

Rivera azt is állította, hogy Szent Ágoston kolostorai bázisul szolgáltak ahhoz, hogy felkutassák és megsemmisítsék a bibliai kéziratokat, amelyeket az igazi keresztények őriztek. A bíráló szerint ezek a kolostorok maguk készítették a kéziratokat és nem a mások által készítetteket gyűjtötték össze. Felháborítóak találja azt az állítást is, hogy a Vatikán meg akarta szerezni Jeruzsálemet, de ebben megakadályozták a zsidók.

A bíráló ezután Rivera-nak azt az állítását elemzi, hogy "egy gazdag arab hölgy, aki hű követője volt a pápának, rendkívül fontos szerepet játszott ebben a drámában. Özvegyasszony volt, akit Khadijahnak hívtak. Vagyonát az egyháznak adta át, és visszavonult egy zárdába, de ekkor egy megbízást kapott..." Olyan asszonyok, akik vagyonukat az egyháznak adják és zárdába vonulnak, rendszerint nincsenek kiképezve olyan megbízatások teljesítésére, amelyhez hozzátartozik a szexuális élet is. Ellenkezőleg, arra tanítják őket a kolostorban, hogy szabaduljanak meg korábbi házaséletük minden ilyen emlékétől. Arábiának azon a vidékén, ahol mindez történhetett, nem sok zárda és kolostor volt található. A bíráló azt is megjegyzi, hogy más forrásokból már azt is olvasta, hogy Khadijah egy rabbi leánya volt. A legvalószínűbb az lehet, hogy nem volt egyik vallás követője sem, ezért nem okozott neki lelkiismeret-furdalást férje látomásainak az elfogadása.

Az írás ezután rátér Khadijah unokatestvérének, Warakának (Waraquah-nak) a szerepére, aki ugyancsak mélyen hívő római katolikus volt Rivera szerint. Waraka ebionita pap volt, és mély tiszteletnek örvendett az iszlám hagyomány szerint, mert azok közé a monoteisták közé tartozott, akik elsőként fogadták el Mohamed próféciáit. Más források szerint nestorian volt. De akár ebionita volt, akár nestorian, az a fontos, hogy Waraka nem volt római-katolikus.

Bea bíboros állítólag azt is elmondta Riverának, hogy "tanítókat küldtek az ifjú Mohamedhez és intenzív felkészítésben részesült. Tanulmányozta Szent Ágoston munkáit, amelyek felkészítették őt a nagy küldetésre." A bíráló erősen kételkedik mindenben. Hogyan tanulmányozhatta az ifjú Mohamed Szent Ágoston könyveit, amelyeket latinul írt, és amelyek nem voltak lefordítva arabra? Ez abszurd és nevetséges. Nincs összhangban az akaratos és büszke Mohamed jellemével, hogy hosszú időn át tartó intenzív tanulásnak vesse alá magát latin nyelven.

Mohamednek felkészítői állítólag azt tanították, hogy csak a katolikusok az igazi keresztények, és a zsidók az ellenségei. Ez nem valószínű. Sokkal hihetőbb, hogy nestorianusokkal, vagy monophitákkal találkozhatott és aligha katolikusokkal. Egy zsidó törzs valóban leszámolt egy keresztény monophita közösséggel. Ezt a zsidó törzset viszont Mohamed semmisítette meg. Arról is tudunk, hogy Mohamedet egy zsidó barátja meg akarta mérgezni, de nem ölték meg büntetésként érte.

Rivera szerint a Vatikán megbízta az észak-afrikai katolikusokat: jelezzék, hogy jön majd egy arab próféta. Az állításait ízekre szedő tanulmány készítője erre megjegyzi, hogy Észak-Afrika lakossága Szent Ágoston, később pedig Mohamed idején nem arab volt. Az Ázsiát Afrikától elválasztó határt a Nílus képezte. A Nílus mellett és attól Nyugatra a koptok éltek. A Nílustól keletre a Vörös-tengerig kevert arab lakosság élt (izmaeliták és madianiták). A Jordán-folyó vidékén az edomiták, moabiték és az ammoniták alkották az arab lakosságot. A Szent Földön római polgárok és zsidók éltek, akik közül sokan arabul és arameus nyelven is beszéltek. Észak-Afrikában azonban a koptoktól nyugatra a mauritániaiak és más nem arab népek éltek. Az arabok később meghódították és részben be is olvasztották őket.

Bíráló megjegyzést tesz arra is, hogy a muszlimokat Mohamed látomásainak köszönhetően a katolikus királyok védelmezték. Lényegében csak egy ilyen királyról tudunk, a monophysite Négusról, Etiópia (Abesszínia) uralkodójáról.

Theodore Shoebat a saját weboldalán 2014. február 4-én közzétett írásában cáfolja, hogy a Katolikus Egyház közreműködött az iszlám létrejöttében. Shoebat szerint az az elgondolás, hogy a Katolikus Egyháznak köze van az iszlám megszületéséhez, egy Alberto Rivera nevű állítólagos jezsuita állításaira vezethető vissza. Rivera azt állította, hogy a 'Pápa' állítólag azzal bízta meg Mohamedet, hogy semmisítse meg a zsidókat és a hitetlennek tekintett 'igaz keresztényeket'. A másik megbízatás az volt, hogy védelmezze az ágostoni szerzeteseket és római katolikusokat, a harmadik pedig az, hogy hódítsa meg 'Őszentsége' számára Jeruzsálemet.

Shoebat leszögezi, hogy ezek a parancsok egyetlen hitelesnek tekinthető elsődleges forrásban nem találhatóak. Elsődleges forrásnak olyan dokumentum tekinthető, amely az adott történelmi esemény körüli időkből származik, amely lehet szemtanúk vallomása, vagy más első kézből származó hiteles írás. Ilyen például az, hogy Mózes beszámol a héber rabszolgák meneküléséről Egyiptomból a Tórában. Az iszlám létrejöttével kapcsolatban olyan ősi és eredeti dokumentumokra lenne szükség iszlám és iszlámon kívüli forrásból, amelyeket elsődlegesnek lehet tekinteni. Rivera azzal támasztja alá állításait, hogy azokat Bea kardinálistól tanulta. Ha utána nézünk annak, hogy Bea bíboros melyik írásában, könyvében, vagy tanulmányában írhatott mindarról, amikről Rivera beszámol a saját írásában, akkor kiderül. hogy ilyen részeket sehol sem találunk.

(A teljes cikk a Leleplező 2016/2, Nyári számában olvasható)

1990-1994 Kikkel bővül a behálózott képviselők köre? (II.) Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató 2010 tavaszán elsőként dolgozta fel az átmentett állambiztonsági múlt tetten ért következményeit az első szabadon választott magyar országgyűlés (1990 - 1994) képviselői körében.

1990-1994 Kikkel bővült a behálózott képviselők köre? (I.) 2010 tavaszán elsőként dolgoztam fel az átmentett állambiztonsági múlt tetten ért következményeit az első szabadon választott országgyűlés (1990-1994) képviselői körében.

Egy televíziós újságírót New Yorkba küldenek, ahol belügyi hírszerző és jól fizetett sajtóhivatalnok lesz az ENSZ Titkárságán. Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató sorozata I.- XII. részében rádiósok, televíziósok, újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonsági szervek titkos együttműködéséről írt.