Kollagén a fiatalság őre! Amikor az emberi testben fellép a kollagén hiány, megbetegszünk. A kollagén termelődés lelassul a kor előre haladtával. A lassulási folyamat 20 éves kor után kezdődik, majd a 30-40. életkorra lecsökken, és szinte teljesen leáll az 50-60. évre.
Újságíró szövetségek és rejtélyes vállalatok
Dr. Ilkei Csaba: Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások XII. rész - Újságíró szövetségek és rejtélyes vállalatok a KGB nemzetközi hálójában, rivalizáló titkosszolgálatok

Bevezetésként emlékeztetek a sorozat korábbi részében megfogalmazott néhány gondolatra.
Az 1960-as években a BM és a HM hírszerzése (BM III/I és MNVK/2 csoportfőnökség) felismerte a magyar újságíró társadalom nyugati kapcsolataiban rejlő fokozott hírszerzési lehetőségeket, s szovjet irányítással létrehozták illetve bővítették hírszerző bázisaikat.
1964 nyarán hosszas előkészítés után Czinege Lajos honvédelmi és Benkei András belügyminiszter aláírta a HM 2. Csoportfőnökség és a BM III (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség szerveinek együttműködéséről szóló 002. számú szigorúan titkos parancsot, amely szabályozta az együttműködés megvalósításának módját a külföldön folytatott tevékenység feltételeinek biztosításában, az operatív és tájékoztató munkában.
Dr. Ilkei Csaba: Újságíró szövetségek és rejtélyes vállalatok a KGB nemzetközi hálójában, rivalizáló titkosszolgálatok
DR. ILKEI CSABA - Több mint 60 év dokumentumokban c. digitális könyve
Dr. Ilkei Csabaúj könyvei az interneten! INGYENESEN olvashatók.
Dr. Ilkei Csaba könyvei az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában:
"Göncz Árpád köztársasági elnök jogköre garantálta, hogy nem lesznek változások az egyoldalú sajtó-, rádió-, televíziós és hírügynökségi erőviszonyokban, marad a bal-liberális túlsúly, s marad majd mindenki a helyén, ahonnan zavartalanul támadhatja a kormányt, az MDF-et, a koalíciót, azok képtelenek lesznek a védekezésre."