Megjelent: Ügynökök az országgyűlésben - Ilkei Csaba

B e v e z e t é s

2018 őszén a magyar országgyűlés kormánypárti többsége tizennyolcadszor szavazta le az ügynökügyek törvényes rendezését szorgalmazó ellenzéki javaslatot. 

Változatlanul nincs politikai akarat az 1990-ben átmentett állambiztonsági múlt teljes körű feltárására parlamenti jóváhagyással, kormányzati intézkedésekkel és végrehajtási felelősséggel az állami élet minden területén. 

Mélyek a gyökerek, súlyos egyes vezetők mulasztása, bűneik az idő múlásával sem enyhülnek, hanem egyre nyomasztóbbak. Felszámolás helyett átmentették, feltárás helyett a nyilvánosság elől elrejtették, saját érdekeik szerint felhasználták, hátországukba beépítették a Kádár korszak titkosszolgálatainak alig sérült gépezetét. A politikai pártok fertőzöttségük és gyengeségük fokától függően riadtak vissza az átfogó törvényi tisztázástól. Az Antall és a Boross kormány konfliktuskerülő volt, megalkuvásaik sora egyre nagyobb lett a beígért tavaszi nagytakarítás végrehajtásának szándékánál. A visszarettenést az utánuk jövők is hangos és álságos parlamenti vitákkal, eleve elvetélt törvényjavaslatokkal, majd kiskapukat hagyó, megtévesztő átvilágítással igyekeztek álcázni. A következő ciklusok kormányai is menekültek a valódi tisztázás elől: csak ne történjék semmilyen leleplezés, megrázkódtatás, elszámoltatás, felelősségre vonás. "Csak semmi radikális szélsőség!"

Tíz év alatt megvizsgált, átvilágított tizenkétezer ember közül mindössze száz tizenketten váltak meg közéleti tisztségüktől azután, hogy ügynökmúltjuk napvilágot látott, vagy más esetben ezt előzték meg lemondásukkal.

1945 és 1990 között kb. 160 ezer embert szerveztek be, közülük különböző okok miatt 70 ezret kizártak. A rendszerváltoztatás évében a BM gépi nyilvántartásában 56 ezer hálózati személy neve maradt fent. 1989 júniusában még 8478 hálózati személy volt aktív, egynegyedük MSZMP, illetve KISZ-tag. A BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnöksége, illetve jogelődje hivatásos állományának létszáma 1957 és 1989 között átlagosan 5-6 ezer fő volt. 2005-ben a titkosszolgálatok vezetőinek 60-65 százaléka még az 1990 előtti állományból került ki.

2010 tavaszán elsőként dolgoztam fel az átmentett állambiztonsági múlt tetten ért következményeit az első szabadon választott országgyűlés (1990-1994) képviselői körében.

https://www.utolag.com/BehalozottMagyarOrszaggyules.htm

https://mek.oszk.hu/15000/15047/15047.pdf

A feltárt kutatási eredményekkel kapcsolatban hangsúlyoztam, hogy a legalább 25 állambiztonsági hálózati személy (ügynök, titkos megbízott, titkos munkatárs) korántsem jelenti az érintett képviselők teljes körét. Több okból sem, melyeket részletesen felsoroltam tanulmányomban. Így például:

• a belügyi hírszerzés (III/I. csoportfőnökség) és a katonai hírszerzés (MNVK/2) dokumentumai még nem kutathatók,

• a kémelhárítás (III/II.) és a katonai elhárítás (III/IV.), valamint a belső elhárításnak nevezett politikai rendőrség (III/III.) iratai hiányosak.;

• a büntetés-végrehajtás fogdaügynökeire csak véletlenül lehet rátalálni;

• az un. mágnesszalagok (titkosszolgálati adathordozókon tárolt adattartalmak) pedig hozzáférhetetlenek.

A volt BM. III/III. Csoportfőnökség 1990. január 18-i, jogutód nélküli megszűnése után a hálózat használható tagjainak egy részét átmentik a szerveződő új kémelhárításhoz, a február 14-én megalakuló Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. A továbbszolgálóknak így eltüntetik a politikai rendőrséghez kötődő múltját, őket majd nem is kell átvilágítani. Az akció oly sikeres, hogy az NBH tovább válogat megalakulása után is egészen májusig, s feltölti a hírszerzés és a bűnügyi felderítés, valamint a katonai hírszerzés és elhárítás megritkult hálózatát is a múlt embereiből. Miközben a BM Roosevelt téri székházának alagsori páncéltermében magához véve eltüntet kb. 17-18 ezer kartont, adatlapot az operatív és hálózati nyilvántartóból, megsemmisíti azoknak a "Különösen fontos, titkos" (KFT) minősítésű hálózati személyeknek a dokumentációját, akik együttműködése titokban tartásához fontos államérdek fűződött, dekonspirálódásuk komoly politikai és erkölcsi kárt okozhatott volna 1990 előtt. (Beszervezésüket kizárólag a belügyminiszter engedélyezhette.) Nagy Lajos III/I. ezredes, az NBH alkalmatlan és igen kártékony első elnöke, majd főigazgatója (1990. február - 1990. október) előbb 2002-ben, majd 2007-ben két televíziós interjúban is bevallja a jól sejtett tényt: igen, egyes fontos hálózati személyek esetében igyekeztek megsemmisíteni a rájuk vonatkozó kompromittáló dokumentumokat.

Az 1994. évi országgyűlési választások évében - mintha nem is abban az évben szavaznák meg az átvilágítási törvényt - a politikai pártok gátlástalanul tovább viszik az állambiztonsági múlt embereit. Tettükben egyfelől változatlanul ott van a hanyagság és a felelőtlenség: négy év nem volt elég az alapos tájékozódáshoz, másfelől döntésük egyszerűen kihívó politikai kalandorság, amely nem számol a következményekkel.

1994 és 2002 között az MDF, az MSZP, az FKGP, és a Fidesz is parlamenti soraiba emel országgyűlési képviselőként volt állambiztonsági hálózati személyeket, nemcsak III/II-est, hanem III/III-ast, sőt SZT-tisztet is. nem különben katonai elhárítót. (Részletesen a tanulmányomban.)

Az átvilágítási törvény ("Az Egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1996. évi LXVII. törvénnyel módosított 1994. évi XXIII. törvény") csődjére is emlékeztetni kell az előzőekkel összefüggésben.

Ez a megalkuvó jogalkotási termék még jobban megnehezítette a tisztánlátást az átmentett állambiztonsági múlt feltárásában és félrevezető módon hagyott kiskaput a volt hálózati személyek számára.

A törvény értelmében csak a volt nyilasokat, karhatalmistákat és a BM. III/III. Csoportfőnökség hivatásos állományát és hálózatát kellett átvilágítani, kiegészítve azokkal az állami és politikai tisztségviselőkkel, akik az állambiztonsági szervektől tájékoztatást kaptak döntéseikhez. A törvény előkészítésében meghatározó hangsúllyal érvényesült az a végzetes hiba, amit Boross Péter és Kónya Imre érvelése mutatott legjobban. Ők az első pillanattól leválasztották a BM. III/III. Csoportfőnökség hivatásos állományát és hálózatát a BM. III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség további 4 csoportfőnökségéről (hírszerzés, kémelhárítás, katonai elhárítás, operatív technika), valamint 7 önálló osztályáról és egy önálló alosztályáról. Nem különben elkülönítették a HM katonai hírszerzésétől (MNVK/2).

Ma már többszörösen bizonyított tény, hogy a BM. III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökségen belül szabad átjárás volt, a feladatok mindenkire vonatkoztak, az egységes parancsokat együtt hajtották végre a legszorosabb, un. "összállambiztonsági" szemlélettel. Erről a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az ÁBTL közös munkacsoportjának 2018. évi jelentése: "Az 1990 előtti állambiztonsági szervek mágnesszalagokon megőrzött adatállományának vizsgálatáról" - egyebek között - megállapítja:

"Az állambiztonsági szervek egymás között adták-vették a hálózati személyeket. Ez nem csak egy-egy csoportfőnökségen belül, hanem az egyes csoportfőnökségek között is bevett és szabályos gyakorlat volt."

Ennek a következménye az, - nem győzöm elégszer leírni --, hogy akik papírt lobogtatnak, hogy őket átvilágították, s nem találtak semmit, azok is keveset bizonyítanak! Csupán annyit, hogy nem voltak nyilasok, karhatalmisták, III/III-asok. vagy jelentést kapó állami, politikai vezetők. De ettől még lehettek: III/I-es hírszerzők, III/II-es kémelhárítók, katonai hírszerzők és katonai elhárítók (III/IV.), szigorúan titkos tisztek, T -lakás gazdák, társadalmi kapcsolatok, fogda-ügynökök. Sőt, lehet, hogy III/III-asok voltak, de az átvilágító bíráknak akkor és ott a négy irattári bizonyítékból ( beszervezési nyilatkozat, jelentés, pénzügyi bizonylat, 6-os karton,) nem állt rendelkezésére legalább kettő, csak egy, s a beszervező, a kapcsolattartó és a vonalvezető állambiztonsági tiszt bíróság előtti vallomása sem volt meg, vagy nem volt terhelő, (mert feltűnő és árulkodó módon felejtettek), ebben az esetben a bírák kénytelenek voltak érintetlenséget igazoló papírt kiállítani!

A 90 éves Boross Péter, akit Antall József nyugdíjasként az egyik legfertőzöttebb területről: a vendéglátó-iparból hívott vissza a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárnak, tárca nélküli miniszternek, majd belügyminiszternek, s még miniszterelnök is lett belőle, a mai napig ott tart, hogy kémelhárítót és hírszerzőt soha sem szabad leleplezni. Nem érti, hogy történelmi korszakváltásoknál a meghaladott rendszer iratai elvesztik titoktartalmukat, s az új rendszer társadalmának joga és kötelessége megismerni a múltját. A Rákosi-és Kádár rendszer állambiztonsági iratai a Magyar Köztársaság kikiáltásával automatikusan elvesztették szigorúan titkos jellegüket. A mai Magyarországot nem kötik a Magyar Népköztársaság egykori titkai, amelyeket a Varsói Szerződéshez és a Szovjetúnióhoz való viszony határozott meg. Már rég mások a belpolitikai, külpolitikai és katonapolitikai érdekeink, tehát sem régi állambiztonsági érdekekre, sem időtlen megkopott közhelyekre hivatkozva nem lehet megkötni az új nemzedék kezét a múlt feltárásában. Németország azért volt képes megnyugtatóan rendezni ügynök ügyeit, mert nem csak a politikai rendőrség aktái kerültek terítékre, hanem a Stasi minden iratának megszűnt a titkossága, s kutatható lett a kémelhárítás és a hírszerzés is.

Boross Péternek, mint 1990 előtti vállalati igazgatónak hivatalból együtt kellett működnie a letűnt állambiztonsággal, annak jövő-menő összekötő tisztjeivel, ez alól akkor nem volt kivétel a rendszer bizalmát élvező vállalati vezetők körében.

[Boross Péter 1971 és 1989 között volt igazgatója a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalatnak, előtte 1965-től igazgató-helyettese.]

Tudjuk. S azt is tudjuk, - felidéztem - hány III/III-as ügynököt,- tehát a politikai rendőrség hálózati személyeit - mentettek át 1990 február 14 előtt a kémelhárítás és a hírszerzés területére. Emlékezni kellene rá. 28 év elteltével illene helyesen összeszámolni azokat az országgyűlési képviselőket is, akik a volt BM csoportfőnökségek hálózati személyeiként jelen voltak az első szabadon választott magyar országgyűlésben 1990 és 1994 között, sőt, egyesek kihívó és irritáló módon azután is. A kutatók szakmai vitáit pedig nem lehet sem hatalmi pozíciókból, sem poros tekintélyelvűség alapján eldönteni. Több önkritikára és ennyi év elteltével végre alaposabb tájékozódásra lenne szüksége Kónya Imrének (MDF, MDNP, Centrum Párt) is és akkor elnagyolt, felszínes nyilatkozatai is közelebb kerülnének a valósághoz.

Az azonban nem ajánlható, sőt kifejezetten elfogadhatatlan a jövő nemzedéke számára, hogy törvényi tisztázás helyett egyszerűen az idő múlására bízzuk az ügynökmúlt megoldását. A kihalásos rendezés tanácsát így fogalmazta meg Boross Péter egyik nyilatkozatában:

"Lassan az idő egyébként ezt az egész problémát felszámolja." (Origo, 2015. 10. 25.)

Kissé cinikus tanácsa még mindig termékeny talajra hull, mint említettem: az idei őszön 18. alkalommal is leszavazta a magyar országgyűlés az ügynök ügyek törvényes rendezését célzó ellenzéki törvényjavaslatot.

Térjünk vissza az átvilágítás megtévesztő gyakorlatára, hamis eredményére és politikai következményeire.

A leszűkített körű átvilágítási törvény hatálybalépése után az egyes parlamenti pártok bátran küldhették az átvilágító bírák elé azokat a képviselőiket, akik noha hálózati személyként titkosan együttműködtek a BM III. (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség valamelyik csoportfőnökségével, nem voltak nyilasok, karhatalmisták, nem szolgálták a III/III-at, s vezetőkként nem kaptak jelentéseket.

Sorrendben úgy kezdődött a folyamat, hogy a pártok és frakcióik nyugodtan válogattak Budapesten és vidéken azok közül a volt állambiztonsági hálózati személyek közül, akik kívül estek az átvilágítási törvény személyi körén. Megnyugtatták a jelölteket: nem derülhet ki semmi, mert a bírák nem fognak másról kérdezni, nekik pedig nem kell másról beszélni, ellenkezőleg, hallgatni. Ha valakinek mégis őszinteségi rohama lenne a tárgyalóteremben és elkezd beszélni más csoportfőnökséggel történt titkos együttműködéséről, az ön-és közveszélyes beláthatatlan következményekkel. Értette mindenki az eligazítást. (Jó példa erre Polonyi Kornélé, a BM. III/II. Csoportfőnökség informátoráé, aki a Fidesz Veszprém megyei területi listájáról jutott be az országgyűlésbe 1998-ban és átvilágítása ellenére zavartalanul kitöltötte idejét 2002-ig.)

Bevezetőmben röviden szólnom kell még a mágnesszalagokról, (titkosszolgálati adathordozókról), amelyek érkezése az ÁBTL-be az utóbbi félév legnagyobb várakozással kísért eseménye volt a kutatók számára. Rögtön hozzáteszem: némi csalódással.

A papíralapú belügyi nyilvántartás után az 1974-ben létrehozott első komoly informatikai adatbázis: az EGPR volt (Egységes Gépi Prioráló Rendszer), több állambiztonsági adattárral.

Ebből az egységes rendszerből 1990 januárjában kiemeltek három állambiztonsági adattárat korabeli számítógépes adathordozókra, vagyis mágnesszalagokra. Ezek közül 18 szalagot a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd jogutódja: az Alkotmányvédelmi Hivatal őrzött, egyet: a 19. szalagot pedig az Információs Hivatal. Egészen 2017-ig, amikor döntés született arról, hogy át kell adni őket a szaklevéltárnak: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának azzal a céllal, hogy a minősített adatok titkosságának feloldása után júliustól a kutatók tanulmányozhassák az engedélyezett adattárakat. Az átadás megtörtént, ám a 19. mágnesszalag maradt az Információs Hivatalnál.

A júliusból gyakorlatilag szeptember lett. Az már előre látható volt, hogy a szalagok teljes hossza csökkent 1990 óta, sok adatot bizonyíthatóan töröltek róluk. (De már 1990 előtt is rendszeresen módosították a gépi nyilvántartást.) A rendszerváltozást követő években különböző kormányok megbízásából több munkabizottság is foglalkozott a mágnesszalagok vizsgálatával, állapotuk felmérésével, adattartalmuk lementésével, tisztításával, olvashatóvá tételével. Legtöbbjük jól látta jelentőségüket, azt, hogy megőrizhették a rendszerváltoztatás idején megsemmisített, elpusztult, eltüntetett papíralapú iratállomány adattartalmát, az ÁBTL-ben nem található dokumentációt, így "előkerülhetnek" azok a fontos iratok is, amelyekről már lemondtak. "Az iratmegsemmisítések okozta hiányok részleges pótlása csak ezekkel az adattárakkal lehetséges" - vélte a Kenedi Bizottság, amely beszámolójából 2008-ban az is kiderült, hogy a mágnesszalagokon található hálózati nyilvántartást - amely az állambiztonsági szolgálatok legteljesebb hálózati nyilvántartása - 1990 után a Nemzetbiztonsági Hivatal legalább kétszer kinyomtatta. A sorban utoljára a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tekintette át a szerkezeti jegyeket, feldolgozást célzó kutatás nélkül.

Az ÁBTL kutatói a jelenleg tanulmányozható hálózati (H) adattárban megtalálhatják az állambiztonság beszervezett, foglalkoztatott és kizárt hálózati személyeinek adatait, a hálózati személyek kapcsolataira, valamint a találkozási (T) lakásokra és a konspirált (K) lakásokra vonatkozó azonosító adatokat.

A várakozások ellenére sem elérhetők azonban a BM III/I. Csoportfőnökség (hírszerzés) és az MNVK/2. csoportfőnökség (katonai felderítés) 1990 előtti hálózati adatbázisai. (Ebben a vonatkozásban még nem hozott eredményt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára főigazgatójának március 27-én megkötött együttműködési megállapodása. Ami nem vonatkoztatható el attól a parlamentben ismét megnyilvánult ténytől, hogy a kormánykoalíció pártjainak nincs politikai szándéka az állambiztonsági múlt feltárására, az ügynökügyek törvényes rendezésére.)

Ezen túlmenően nem kutathatók azoknak a "Különlegesen fontos, titkos" (KFT) minősítésű hálózati személyek adatai sem, akik együttműködése titokban tartásához fontos államérdek fűződött. A KFT minősítést a BM III (Állambiztonsági) Főcsoportfőnökség vezetője és helyettesei kezdeményezhették, a személyek beszervezését kizárólag a belügyminiszter engedélyezhette. Hálózathoz tartozásuk a nyilvántartás prioráló rendszeréből nem derülhetett ki, különleges védelmük érdekében hálózati kartonjukat ki kellett venni az ÁB-nyilvántartásból és elkülönítetten kellett tárolni. Ezért az EGPR "H" nyilvántartásában már nem szerepeltek. Viszont, ha elkülönített papíralapú kartonjukat véletlenül visszatették a 6-os kartonok közé, akkor akarva-akaratlanul ismerté válhattak, így volt ez például több magas rangú egyházi személy esetében.

Már a kutatók első tapasztalatai nyilvánvalóvá tették, hogy a mágnesszalagok adattartalmának olvashatóvá tételénél a mai számítógépes rendszerek nem tudtak mindent helyreállítani, ezért például a hálózati személyek valamennyi születési adata nem olvasható az adattárban. A számítógépes konvertálás eredményeként számos idegen karakter és felesleges, zavaró írásjel tűnik fel az adatbázisban, mivel az eredeti programkörnyezetet nem sikerült rekonstruálni.

A mágnesszalagok adattárából származó azonosító adatok bizonyító ereje majd csak a kutatások előrehaladtával értékelhető igazán, elsősorban más bizonyítékokkal összefüggésben, s akkor lehet választ adni arra a kérdésre is: miként bővíthető ezen új adatokkal az állambiztonsági hálózati személy fogalma, amit ma vitathatóan szabályoz a 2003. évi III. tv. 1.§. 5. pontja a sajátosan vagylagos fogalmazásával.

A feltárt adatok megerősítő vonása azonban már ma nyilvánvaló más bizonyíték(ok)kal való együttes és hiteles meglétük esetén. Emlékeztetek egy nagy visszhangot kiváltott példára 2012-ből, ami fölött hat évre megállt az idő, mert újabb információ nem került napvilágra. Most azonban sikerült azonosítanom Orbán Viktor 1988-ban saját kezűleg felvázolt titkosszolgálati információs láncát. Hálózati jellegű állambiztonsági kapcsolatrendszerének nevesítését épp a mágnesszalagok megismert adattartalma erősítette meg.

Ajánlom szíves figyelmükbe kutatási eredményeimet, tizenegyedik digitális kötetem tanulmányait.

2018 decemberében.

A Szerző

A TELJES KÖNYV LAPOZHATÓ VÁLTOZATA: