AGYSERKENTÉS A MAGNÉZIUM ÚJ FORMÁJÁVAL
Hogyan hozhatja ki a maximumot az agyi képességeiből?
1990-1994 Kikkel bővül a behálózott képviselők köre? (II.) Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató 2010 tavaszán elsőként dolgozta fel az átmentett állambiztonsági múlt tetten ért következményeit az első szabadon választott magyar országgyűlés (1990 - 1994) képviselői körében.
1981.
február 19-én este 7 órakor a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság III/III.
Osztályának beosztottja: Selmeczki József r. százados beütemezett
találkozóra készült Pintér Józseffel, azaz: "Péterfi János" titkos
megbízottal, akinek kapcsolattartó tisztje volt. Szokása szerint, kissé korábban
érkezett a megbeszélt nyilvános helyre, volt ideje végiggondolni a titkos
együttműködés állomásait a hálózati személlyel.
Hogyan hozhatja ki a maximumot az agyi képességeiből?
Mit tesz egy ember, aki műveletlen, érvei nincsenek, de tetteihez vitathatatlan indokokra van szüksége? Egy ilyen ember azt állítja, hogy Allah akarata szerint cselekszik. Ehhez az szükséges, hogy környezetét is tudatlanságban tartsa. Fel sem vetődhet senkiben a gyanú, hogy Allah bármit máshogy akar, például Allah megbocsájt, vagy szeret!
Akarva-akaratlanul is széles körű nemzetközi összefogás jött létre, hogy feltárja Soros György magyar származású milliárdos legkellemetlenebb szennyesét, az eltitkolni próbált náci múltját. Ebből már mi sem maradhattunk ki az igazság feltárása érdekében.
Emlékszel, Gyurka bátyám? Mit is üzentél Bajnai tülekedése és bukása után kezdődött Fidesz uralom idején? ,,Orbán Viktort nem lesz könnyű megbuktatni". Az, hogy a Fidesz-KDNP majdnem kétharmaddal nyert a választásokon persze nem számít, mint ahogy a nem líberális választók döntése sem. Neked a magyar nép nem számít, ahogy 1944-45-ben a zsidók sem,...
Száz éve döntöttek a feldarabolásunkról. Egyes kisantant államok csaltak, bőröndben vitték az aranyat, háremet vittek a döntést hozó politikusok megvesztegetésére. Hazánk nem áruló fiainak köszönhető. hogy Románia nem a Tiszáig terjeszkedhetett, Szlovákia, Ausztria és Jugoszlávia nem a Balatonig ért. A magyar hon nemcsak Budapest környéke maradt.