Dr. Ilkei Csaba: A „Meszlényi” rejtély megfejtése
Az egy ügynök két fedőnévvel elmélet megdőlt. Fahidy József ("Meszlényi") és Dömötör László ("Varga")
A történeti kutató munka mindenkor az új felfedezések sora: a tegnapi rejtélyek megfejtéséé, a véletlenül eléd került sorok megragadásáé, a mások által elhagyott nyomok újra azonosításáé, az elfeledett ok-okozati viszonyok senki által nem támogatott felderítéséé. Az ismeretanyag lépésről lépésre történő bővülése szüntelen javításokkal, okulásokkal, frissítésekkel jár, innen a kutatás minden szépsége és az ismeretterjesztés izgalma. Az új következtetésekért, a tartósan makacs rejtélyek megfejtéséért azonban néha el kell hagyni a levéltárat, kilépni falai közül az ismeretlen valóságba és nyomozni szívósan bonyolult emberi viszonyok, meghaladott évtizedek nem remélt tárgyi emlékei és váratlanul bonyolult összefüggései között.
Úgy fejeztem be soraimat, hogy a fedőnevek mögött valószínűleg nem egy, hanem két hálózati személyről van szó. Az első ismert mellett, a másik is hasonló időben, ugyanabban a körben mozgott, feltehetően ismerték is egymást. De mindaddig nem nevezhetem meg, amíg az azonosításhoz szükséges bizonyítékokat nem szerzem meg.
Márpedig a törvényes bizonyítékok hiányoztak. Az illető nem szerepelt az állambiztonsági nyilvántartásban, nem ismert a beszervezési nyilatkozata, kézzel írt néhány jelentését nem volt mivel összehasonlítani az azonosításhoz.
Egyáltalán hogyan kerülhetett sor arra, hogy több kutató is egy személynek tulajdonítson olyan jelentéseket, melyekkel kapcsolatban csak később, évek múltán merült fel a gyanú: kettőtől származhatnak?