Politikatörténet, Magyar belpolitika, Kormányzat, parlament, Nemzetbiztonság, hírszerzés, Magyar történelem 1989 után, Államjog állambiztonság, titkosszolgálat, politikai rendőrség, országgyűlés, országgyűlési képviselő, rendszerváltás, jogállam, Magyarország, 1989-2018

"Az egykori állambiztonsági hálózati személyek és hivatalos kapcsolattartóik a mai napig nem távoztak a közéletből és a közvéleményt formáló személyiségek köréből, s közülük válogat mindegyik, négy évente jövő-menő kormány, politikai döntéshozó, elfogadva, sőt igényelve nyílt vagy elvtelen szolgálataikat.".

LAPOZHATÓ VÁLTOZAT:

BEVEZETÉS

Tizedik digitális kötetemmel találkozhat a Kedves Olvasó. (Az előzőek megtalálhatók könyvtári katalógus szerint az Országos Széchenyi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában: OSZ-MEK , (https://mek.oszk.hu)
A négy tanulmányt tartalmazó új könyv témaköre a sajtó, a média és az
állambiztonság titkos együttműködésének világába vezet vissza, folytatása két
korábbi kötetnek, melyek 2016-ban jelentek meg: "Rádiósok, televíziósok és az
állambiztonság" (https://mek.oszk.hu/15000/15087) és "Újságírók, szerkesztők,
sajtómunkások és az állambiztonság" (https://mek.oszk.hu/16400/16411).

Történt-e azóta valami új és említésre méltó változás aktuális hatalmi viszonyaink között az 1990-ben átmentett állambiztonsági múlt feltárásában, különös tekintettel arra, hogy a hazai politikai elit 28 éve adós a tisztázatlan ügynökügyek törvényes rendezésével, a felelősök megnevezésével, a vétkesek megbüntetésével, az áldozatok erkölcsi és információs kárpótlásával?
Fájdalom, nem történt semmi. Továbbra sincs politikai szándék az érintett
állambiztonsági hálózati személyek lehetséges teljes körének nyilvánosságra
hozatalára. Ez a kormány sem fogja megengedni a múlt korlátlan megismerését úgy, hogy azt parlamenti jóváhagyással, kormányzati forrásból és végrehajtási
felelősséggel következetesen végigvigye az állami élet minden területén, beleértve az igazságszolgáltatást és a tájékoztatás fórumait is. Ezért söpört le minden újabb törvényjavaslatot a rendezésről és erősítette meg azt a feltételezést, hogy időhúzásra játszik, tartva magát ahhoz a cinikus állásponthoz, miszerint hagyni kell, hogy az ügynökügyek az érintettek kihalásával oldódjanak meg véglegesen, mert minden
más megoldás veszélyes és veszteséges az aktuális hatalom számára még
kétharmados többség esetén is.
Folytatódott a visszafelé mutogatás: cselekedni már az Antall-és Boross kormány idején kellett volna, akkor azonban a megalkuvás nagyobb volt az ígért
nagytakarítás szándékánál. Boross Péter mondta tavaly júliusban Fónay Jenő
temetésén: "...noha szenvedélyes ember volt, megértette és másokkal is segített megértetni, hogy 1989-90- ben a változást nem forradalommal, hanem hatalmi egyezkedéssel kell elérni, és ennek feltétele, hogy ne történjen radikális felelősségre vonás."
Borossnak tulajdonítják azt a tanácsadói véleményt is, amellyel hosszú távra ellátta Orbán Viktort ügynökügyekben: "Mocsár ez, amiben csak elsüllyedni lehet!" És már 1990-94 között sikerült is neki, továbbá Antall Józsefnek, Kónya Imrének, Gálszécsy Andrásnak, Füzessy Tibornak lecsapolás helyett tovább ingoványosítani a mocsarat a sorozatos meghátrálásokkal és gyáva megalkuvásokkal. Lényegében átmentették az állambiztonság hivatásos állományát, a politikai rendőrség hálózatának egy részét pedig néhány nap alatt átirányították a kémelhárításhoz, a belügyi és katonai hírszerzéshez. Így váltottak pillanatok alatt rendszert a Kádár korszak legjobb besúgói, és lettek hűséges továbbszolgálók. Aztán valamennyien - nyugdíjba menni
még nem tudó hivatásosak és helyezkedő hálózati tagok - tapasztalataikkal, s
információs előnyükkel fokozatosan beépültek a négyévente jövő-menő hatalmi
struktúrák politikai, gazdasági, pénzügyi, rendészeti és tájékoztatási hátországába, s mert megbecsülték őket jó fizetéssel, előmenetellel, kitüntetésekkel, saját maguk irányították oda gyermekeiket is. A politika pedig gátlástalanul felhasználja őket, csak időnként dob el egy-két kifacsart túllihegőt vagy elszállt megtévedtet. A szégyenérzetüket elvesztő, félrevezetett, értékrendjükben megingott "eccerű"választópolgárok pedig azóta is továbbéltetik szavazataikkal az ávós generációkat, a lakájokat, zsoldosokat, köpönyegforgatókat, - a mára kialakult egész hűbéri láncot. Az átmentett állambiztonsági múlt jogi rendezetlenségén túl, morális meghasonlottsághoz az a hazug kirakat politika is vezet, hogy noha nincs kormányzati szándék a törvényes rendezésre, azt a látszatot kell kelteni, mintha a kormány túl akarna lépni a megkésettségen, s 27 év után végre meg akarná hozni az elmulasztott döntéseket. Ezért alapított például az adófizetők pénzén méregdrága
történeti kutatóintézeteket. Ám gyakorlatilag meg is kötötte kezüket, csak alibi
tevékenységet végezhetnek, az igazi megoldásig nem juthatnak el. Ezért nem
terjesztett elő például a Nemzeti Emlékezet Bizottsága újat az elavult
"ügynöktörvény" (2003. évi III. törvény) helyett, amely valóságellenes, és teljesen
irreális bírói ítéletekhez vezet napjainkban is. Nem végezhettek eddig érdemi
munkát az un. mágnesszalagokkal (titkosszolgálati adathordozókon tárolt
adattartalmak) sem, csak külsődleges "szerkezeti" jegyeket nézegettek, feldolgozást célzó kutatás nélkül. Aztán felsőbbségek szavára jobb híján átpasszolták az egészet a szaklevéltárnak: az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. Ezeket a szalagokat - amelyek eredetisége vitatott, teljes hosszuk csonkult a titkosszolgálatok birtokában - majd a választások után, 2018 júliusától vizsgálhatják a kutatók, ha addig a minősített adatok titkosságát feloldják a nagyhatalmú illetékesek. Elég jelentős az adósság, mert az ÁBTL-ben őrzött mintegy 4 kilométernyi dokumentum tíz százaléka még mindig un. minősített irat, tehát nem kutatható. Mi lesz, ha választások után a politikai döntéshozók meggondolják magukat? Ha pedig nem, akkor is legalább 3-5 év, amíg az első kutatási eredmények feldolgozottan nyilvánosságra hozhatók. Addigra pedig tán célba is érhet az érintettek kihalásának cinikus elmélete. Fellebbezés és civil kontroll nincs. Noha az utóbbi különösképp kellene, mert a titkosszolgálatok irat visszatartási kedve nem csökkent, még elég sok
dosszié lapul páncélszekrényeikben indokolatlanul, s megmagyarázhatatlan a
kutatók számára: miért törölnek adatokat, takarnak ki oldalakat előlük a mai
cenzorok.
Azok, akik - kissé elnagyoltan - továbbra is ügynöklistákat keresnek és követelnek, változatlanul kétféle sablonos választ kapnak. A jobboldalon : ügynöklisták pedig nincsenek, nem is voltak. A bal-liberális oldalon: ügynöklisták nincsenek csak összeesküvés elméletek. De azért ha megfeledkeznek magukról, mert ujjongva két névnél többet találtak, akkor főcímben azt hozzák mindkét oldalon: "Megvan az új ügynöklista." Persze. Csak nálunk, csak ma! Ilyen időket élünk. Csak az értelem, a tisztesség és a következetesség szenved a politika egyre kiszámíthatatlanabb manőverei között.
2018. februárjában
A Szerző

Ilkei Csaba Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások és az állambiztonság ( 2. kötet )