Ilkei Csaba: Bűnbánat nélkül nincs megtisztulás

Kisegyházak és az állambiztonság 

Vallás, egyház/Kisegyházak, szekták (egyház, kisegyház, szekta, állambiztonság, titkosszolgálat)  

1988-ban, abban az évben, amikor Erdő Péter Rómában a Gergely Egyetem megbízott tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 13 tagja közül 10 volt állambiztonsági hálózati személy, a Konferencia elnökét: Paskai László bíborost 1972. június 3-án szervezte be a BM III/III-1-a alosztálya. A magyar felső papság felét az állambiztonság tartotta kézben.

Az egyház állambiztonsági hálózati személyei a mai napig nem kértek bocsánatot,akárcsak a Vatikán a kommunista hatalommal kiegyező Kelet-politikájáért.

2009-ben, amikor a katolikus egyház állambiztonsági múltjának feltárására, a megtisztulás és a társadalmi bizalom visszaszerzésére hivatott Lénárd Ödön Alapítvány kuratóriumi elnöke: Várszegi Asztrik c. püspök, bencés főapát kritikus narrátor szerepet vállalt a "Hitvallók és ügynökök" című két részes dokumentumfilmben, a film vetítése után az egyházon belül többen botrányt kiáltottak és olyan helyzetet teremtettek, hogy Várszegi jobbnak látta visszaadni elnöki megbízatását Erdő Péter esztergomi bíboros-prímásnak. A bencés főapát 2011-ben ezeket mondta nekem pannonhalmi interjújában:

"Csalódnom kellett: több barátot vesztettem, mint szereztem. Megdöbbentett a visszhang. Elszánt híve vagyok a progresszív folyamatnak, de személyesen nem vihettem tovább az elnökséget. És csak ismételni tudom: bűnbánat és a múlt bevallása nélkül nincs megtisztulás. Csak olyanban bízunk, akiről feltételezzük, hogy tiszta. Ha nem szerezzük vissza hitelességünket, nem leszünk képesek megújulni és ismét elnyerni a társadalom bizalmát. A bűnt nem elhallgatni, elkenni, elsimítani kell, hanem nyíltan megbánni. Ha nem mi magunk tárjuk fel múltunkat, megteszik helyettünk mások. Erkölcsi adósságunk rendezésére 1990 óta nyitva áll az ajtó, mégsem tártuk elég szélesre." - mondta Várszegi Asztrik.

Lénárd Ödön, (1911-2003) piarista szerzetes, aki 18 és fél évet töltött Rákosi és Kádár börtöneiben, - s akiről az Alapítványt is elnevezték -, halála előtt ezt írta:

"Elmaradt az egész magyar társadalom vértelen, de tisztességes megtisztulása. A mostani egész átvilágítás (Itt az 1994. évi XXIII. törvényre utal, - I .Cs.) a komédiája ennek a tisztulásnak. De pontosan ugyanúgy elmaradt a magyar egyházban is. És ahogy a közélet ezt sírja, a mai magyar egyház is ezt sírja... "

Ahol a politikai elit csaknem 30 éve képtelen az ügynök ügyök törvényes rendezésére, megnyugtató tisztázására és az áldozatoknak történő elégtételadásra, ott miért várhatnánk el többet a hatalomnak nem egyszer kiszolgáltatott egyházaktól?

Erdő Péter 2010-ben Kiss Rigó László Szeged-csanádi megyés püspökre bízta a múlt feltáró munka kuratóriumi irányítását. Ott tartunk, ahol voltunk.

2011-ben Pannonhalmán így fejezte be beszélgetésünket Várszegi Asztrik:

Nem a hit van válságban, hanem az a felfogás, mely szerint minden a pénztől, a vagyontól, a hatalomtól, s a kapcsolatoktól függ. [...]

Hozzászoktunk a párturalomhoz, ahhoz, hogy odafönt gondolkodnak helyetted, neked csak végre kell hajtani a határozatokat. Holott a hívő embernek és a nemzetnek is önmagával kell együttműködnie, ebben teljesedik ki szabad választása, miközben keresi, de nem birtokolja az igazságot.

A hazánkban működő szabadegyházak, kisegyházak legtöbbje a XIX. században alakult, jobbára a reformáció által létrehozott protestáns egyházakból szakad ki, kezdetben ellenzéki csoportosulásként, majd vallási szektaként, később önálló egyházként. Két összefüggésben fejtettek ki ellenállást a történelmi vagy a megreformált egyházakkal szemben:

• A kereszténység lényegétől eltérőnek minősítették az egyházi hierarchiát, intézményrendszert, különösen annak hatalmi megnyilvánulásait.

• Kiábrándulva az osztálytársadalomból, gyakorlatilag a "bűnös világtól" elfordulva, a kisközösségeket, a hívek és a papok (prédikátorok) egyenjogúságát, a gyülekezetek önálló önkormányzaton alapuló életét tartják fontosnak.

Erőteljes térnyerésük a XIX. - XX. században következett be, amikor a Nyugatot járt céhlegények, mesteremberek, illetve az ideérkező vendégmunkások behozták az országba a Bibliához ragaszkodó tanításaikat. Elterjedésük éppen ezért elsősorban a legszegényebb vidékeken volt tapasztalható. 1945 előtt megalázó megkülönböztetésben részesültek a történelmi egyházaktól és az állami szervektől. Ezért is volt rájuk jellemző az elzárkózás, a befelé fordulás, az illegális működés.

A II. világháború befejezése után a Kommunista Párt, élén Rákosi Mátyással a magyar nép ellenségeinek zömét az egyházak palástja mögé bújva vélte felfedezni, ezért megkezdte felszámolásukat az államvédelem legdrasztikusabb módszereivel.

1950-ben a Szabadegyházak Szövetsége átalakult a Magyarországi Szabadegyházak Tanácsává. A szabadegyházakról - kisegyházak, szekták, önálló felekezetek, vallási közösségek, csoportok, stb. - ezt követően hosszú éveken át csak a jelentések szintjén esik szó az úgynevezett klerikális reakció elleni harcban, az ellenséges tevékenység operatív felderítése, elhárítása során. Az állambiztonság kísérletet sem tesz átfogó, rendszerszemléletű értékelésre, összefüggésben a társadalmi mozgásokkal, a jogi és politikai háttérrel, beéri alkalmi csoportosításokkal, elnagyolt és felszínes információkkal és következtetésekkel, a pártos ítélkezés ateista közhelyeivel és sablonjaival.

Az 1990-es rendszerváltást megelőző négy évben lesz elkerülhetetlen az elmélyültebb szembenézés a szabad vallásgyakorlás korlátaival, a hitüket másképp megélni akarók alkotmányos törekvéseivel. Az állambiztonság rákényszerül a valósághoz közelítő elemző munkára, a kisegyházak megkülönböztetések nélküli számbavételére, tevékenységük valós értékelésére, törekvéseik jobb megértésére, s egyúttal felkészülve a reformok megkívánta párbeszédre és együttműködésre. De még így is hiányzik a körültekintő és tapintatos hozzáállás, a magas fokú empátia készség mások eltérő hitelvei, vallásos szokásai és liturgikus gyakorlata iránt.

A tanulmány a kisegyházak, felekezetek, szekták, vallási közösségek és az állami, állambiztonsági szervek kapcsolatát vizsgálja 1945 és 1990 között az egyházi elhárítás és a hálózati személyek jelentéseinek tükrében. Helyenként a korabeli államvédelmi, állambiztonság illetékeseinek szemszögéből láttatja az eseményeket és a mindenkori hivatalos álláspontnak megfelelő értékeléseket idéz.

A tanulmány nem érinti a rendszerváltás utáni eseményeket, az egyházpolitikai, vallástörténeti, hitéleti és személyi vitákat, tartózkodik a szélsőséges véleményektől. A dokumentumok túlnyomó többsége az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából, a tudományos kutató munka helyszínéről származik. Az ÁBTL csak a fenti időszak iratait őrzi.

2019. december havában

A Szerző